Japán

A japán művészet a buddhista szerzetesek csendes tusfestményeitől az Edóban – a mai Tokióban – ezrével eladott színes fametszetekig terjed, amelyek később Európa festőit is elbűvölték.

A kor

1603 és 1868 között a Tokugava család sógunjai uralták a nagyrészt elzárt Japánt. A hosszú béke idején olyan városok nőttek fel, mint Edo, Kiotó és Oszaka. A kereskedők és kézművesek meggazdagodtak, de alig volt politikai befolyásuk – így pénzüket színházra, divatra, teaházakra és utazásra költötték. Ezt az élénk városi kultúrát „ukijónak”, az élvezetek „lebegő világának” nevezték.

Mit akart a művészet

A fametszetek ennek az új közönségnek a képei voltak: olcsók, időszerűek és nagy példányszámban nyomtatottak. Kabukiszínészeket, híres szépségeket, tájakat és úti célokat mutattak – plakát, sztárfotó és útikalauz egyben. A régebbi hagyományok, mint a zen szerzetesek tusfestészete, ezzel szemben néhány ecsetvonásban a nyugalmat és a lényeget keresték.

Így ismered fel

  • Tiszta körvonalak és sík színek árnyalás nélkül.
  • Szokatlan képkivágás: levágott fák, hidak vagy hullámok az előtérben.
  • Látképsorozatok, például a Fudzsi harminchat látképe vagy a Tókaidó út állomásai.
  • Szignók és kiadói pecsétek apró kartusokban a lap szélén.

Idővonal

  • 1603: Tokugava Iejaszu sógun lesz; kezdődik az Edo-kor.
  • 1765: Szuzuki Harunobu kinyomtatja az első többszínű „brokátképeket” (nisiki-e).
  • kb. 1831: Hokuszai kiadja „A Fudzsi harminchat látképe” sorozatot, benne „A nagy hullámmal”.
  • 1833–1834: Hirosige kiadja „A Tókaidó ötvenhárom állomása” sorozatot.
  • 1868: A Meidzsi-restaurációval Japán megnyílik a Nyugat felé.

Összes terem ezen a szinten